#takarékszövetkezeti törvény

Áder levelet írt az MSZP elnökének
 

Áder levelet írt az MSZP elnökének

Áder János sajnálatát fejezi ki az MSZP elnökének amiatt, hogy egy olyan törvény visszaküldését kérik rajta számon a szocialisták, amelyet az MSZP a parlamenti szavazáson testületileg utasított el.

MTI MTI

A takaréktagok orrukat befogva szavazták meg a részvénycserét
 

A takaréktagok orrukat befogva szavazták meg a részvénycserét

Nagy felháborodással, de törvénytisztelő felelősséggel az eddig megtartott valamennyi közgyűlésen igennel szavazott a takarékszövetkezetek tagsága a takarékbanki részvényeik cseréjére – mondta Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója pénteken.

MTI MTI


Demján kiosztotta Orbánékat
 

Demján kiosztotta Orbánékat

"A rendkívül érzékeny takarékszövetkezeti törvényt nem egyeztették senkivel, senki nem tudott róla az érintettek közül" – hangzott el az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség péntek délutáni sajtótájékoztatóján. Demján Sándor, a szövetség elnöke szerint a probléma az, hogy a törvényben a tulajdon leváltja a tulajdonost, vagyis a TakarékBank új vezetése leváltja a takarékszövetkezeteket. Az elnök levelet írt ezzel kapcsolatban a kormányfőnek is, de nem kapott választ. A szektorba ráadásul nem is kell beletenni 100 milliárdot Demján szerint. A szövetség a kormányra borítja az asztalt.

hvg.hu hvg.hu



Visszadobta Áder a takarékszövetkezeti törvényt
 

Visszadobta Áder a takarékszövetkezeti törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt. Az államfő több ponton sem ért egyet a jogszabályban foglaltakkal.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Lemondott Demján egyik bizalmi embere
 

Lemondott Demján egyik bizalmi embere

Lemondott takarékszövetkezete vezetéséről és tagságát is megszüntette Varga Antal, a Demján Sándor vezette Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője. Utóbbi pozícióját megtartja, és Demjánnal tovább harcolnak a takarékokért.

Máriás Leonárd Máriás Leonárd

Takarékok átalakítása: diktál, de nincs bélyegzője, mi az?
 

Takarékok átalakítása: diktál, de nincs bélyegzője, mi az?

Újabb levelet kaptak a takarékok: elnökeik személyesen is konzultálhatnak a szektor átalakítását levezénylő integrációs szervezettel azokról az alapszabályokról, amit ettől függetlenül augusztus végén, a központilag meghatározott szöveggel, kötelezően el kell fogadtatniuk a szövetkezetek tagjaival.

hvg.hu hvg.hu

Eligazításra rendelték a takarékok vezetőit
 

Eligazításra rendelték a takarékok vezetőit

Tájékoztatásra rendelte a takarékszövetkezetek első embereit a szektor átalakítását levezénylő integrációs szervezet igazgatója. A kétórás konzultáció az új alapszabályról szól majd, amit a takarékoknak augusztus végéig kell elfogadniuk az integrációs szerv által meghatározott szöveggel.

hvg.hu hvg.hu

Saját embereit ültetheti a kormány a takarékok élére
 

Saját embereit ültetheti a kormány a takarékok élére

Az összes takarékszövetkezeti elnököt le fogja váltani a szektor államosítását levezénylő budapesti igazgatóság a szektorban terjedő szóbeszéd szerint. Kiegészülve egy közelgő második központi diktátummal, mindez ellenállást szíthat a tagok körében. De a kormány "ördögi tervének" végrehajtását sem a lázadás, sem a behódolás nem akasztja meg.

Máriás Leonárd Máriás Leonárd

Turbófokozatban számolják fel a takarékszövetkezetek önállóságát
 

Turbófokozatban számolják fel a takarékszövetkezetek önállóságát

Dübörög a takarékszövetkezetek önállóságának felszámolása: az ezt lehetővé tevő törvény hatályba lépése után azonnal felállt az átszervezést levezénylő szervezet háromtagú igazgatósága. Az egyik bankszakember az FHB-ban, a másik az OTP-ben, a harmadik az MFB-nél töltött el hosszabb időt. Az igazgatóság gyakorlatilag a megalakulásával egy időben már konkrét utasításokat is tartalmazó listát küldött a takarékszövetkezeteknek.

Máriás Leonárd Máriás Leonárd

A betétesek bizalmát kockáztatja a kormány a takarékok átszabásával
 

A betétesek bizalmát kockáztatja a kormány a takarékok átszabásával

A szövetkezeti tagokat kilépésre ösztönözheti az új takarékszövetkezeti törvény, ami szélsőséges esetben akár betétesi rohamot is előidézhet. Az új szabályozás szerint ugyanis a kilépő tagoknak a részjegyeik névértékén felül a szövetkezetek tőkéjének rájuk eső részét is ki kell fizetni. Az így kapható összeg pedig már ösztönözhet a kilépésre, és ha ez tömegessé válik, megindíthatja a betéteseket is.

Máriás Leonárd Máriás Leonárd

PM: kivételezhetnek a Videoton-tulaj takarékjával
 

PM: kivételezhetnek a Videoton-tulaj takarékjával

A takarékszövetkezetek államosításáról szóló törvény kibúvót nyújthat a Videoton tulajdonos takarékszövetkezetének - közölte Scheiring Gábor országgyűési képviselő, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagja. A PM ezért írásbeli kérdéssel fordult Németh Lászlóé miniszterhez, hogy "kizárólag a hatalomhoz való kötődés nyújt-e csak biztonságot a Fidesz-féle integrációnak hívott erőszakos kollektivizálással szemben".

hvg.hu hvg.hu